“Túzok Vándorkupa” – Díjátadó ünnepség
2016. október 30-án vehette át Kovács Sándor 8/A osztályos tanulónk a "Túzok Vándorkupát", melyet benyújtott nyári pályázatával nyert. A díjátadásra Szarvason került sor a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóságánál. A kupán kívül tanulónk ajándékcsomagot is nyert, valamint osztályának egy 1 napos osztálykirándulást Dévaványára. Lehetőséget kapott továbbá arra, hogy a jövő évben családjával bármikor ingyenesen látogathatja a Szarvasi Állatparkot. A sok meglepetésnek tanulónk nagyon örült és annak is, hogy a díjátadó után a tökfaragást is kipróbálhatta. A rendezvényre Sándort a családja kísérte el, valamint az iskola részéről Nagyné Takács Julianna, mint a tanuló fejlesztő pedagógusa.
Díjátadó
2016. október 14-én a 8/A és 8/B osztály Békéscsabán részt vett a Pályaválasztási Vásáron. A sok érdekes bemutató megtekintésén kívül versenyzési lehetőség is volt számukra. A "kis mesterek" versenyére többen is beneveztek. Az eredményhirdetés időpontját a hazaindulás miatt a mi diákjaink már sajnos nem tudták megvárni. Örömmel értesültünk, hogy Nagy Szabina Anett 8/B osztályos tanulónk 10.000 Ft-os vásárlási utalványt nyert, melynek átadása október 24-én iskolánkban történt meg Barhta Tibor szeghalmi Munkaügyi Központ vezetője által. Gratulálunk nyereményéhez, büszkék vagyunk Rá!
“Az év diák költője” – “Az év diák írója” pályázat
A Miskolci Irodalmi Rádió meghirdetett pályázatára iskolánk tanulója - Kovács Sándor 8/A osztály - novellát írt, mely lentebb olvasható. Eredményhirdetés év végén várható. A pedagógusok és az osztálytársak egyaránt izgulnak Sanyika sikeréért.
Új élet
Szikrázóan sütött a nap, egy felhő sem volt az égen. Már szinte nyoma sem volt a tegnap esti viharnak. Május végét írtunk, a napok egyre melegebbek lettek. Főszereplőnk Ottó tizenkét éves kamasz fiú, egy kis faluban lakott, ahol mindenki ismert mindenkit. Iskolába a szomszédos faluba járt át a többi falubeli felsős tagozatos tanulóval együtt. Nagyon szeretett iskolába járni, nagyon jól tanult, sok barátja volt és sokan kedvelték. Senki sem gondolta volna, hogy egy napon örökre megváltozik az élete.
Reggel volt, Ottó nem ment iskolába, mivel két napja időnként jelentkező homloktáji fejfájásra panaszkodott, de kinn állt a szokásos gyülekezőhelyen. Az iskolabusz a szokásos helyen leparkolt fél nyolckor és a gyerekek csodálkozva kérdezgették a fiút:
- Hogy-hogy jössz iskolába, nem vagy beteg?
- Volt, viszont aki odasúgta társának:
- Nézd már, kísérni kell az iskolába, itt van az anyja!
Az anyuka, Kata nem magyarázkodott, hogy ők csak a háziorvoshoz készülnek együtt, s mint ahogy a fia, ő is figyelmen kívül hagyta a gúnyos megjegyzést. Az iskolabuszban ülve futottak a fák a szemük előtt és minden ugyanolyan szokványosnak tűnt, mint máskor. Ahogy Ottóék odaértek a rendelőbe, látták, hogy nagyon sokan vannak. Mire ők következtek, már az ebédidő is elmúlt. A háziorvos vírusfertőzést állapított meg, és azt, hogy Ottó egy kicsit ki van száradva. Írt fel gyógyszert, és azt mondta, hogy néhány nap múlva menjenek vissza, akkor kapnak időpontot a neurológiára a fejfájás miatt. Mivel még sok idő volt a helyközi járatos busz indulásáig, úgy döntöttek, hogy- mivel a mamája nem lakik messze-, elmennek hozzá.
A mama olyan környéken lakott, ami már egy kicsit a falu szélének mondható, de a kamasz szívesen járt mindig erre, hiszen az egyszerű, kis falusi házban nagymamája mindig szeretettel fogadta.
A mama szokás szerint most is kérdésekkel árasztotta el Ottót.
- Hogy vagy? Mi újság? Hogy megy az iskola? Nem vagy beteg? Kaptál jegyet?
A fiúnak ez most túl sok volt. Hallotta a kérdéseket, de a visszatérő, gyötrő fejfájás nem engedte, hogy válaszolni tudjon. Helyette Kata válaszolt aggódó tekintettel szemében.
- Sajnos beteg. Két napja nagyon fáj a feje, ezért az orvosnál voltunk.
- Mit mondott? - kérdezte a mama.
- Az orvos vírusfertőzést állapított meg, majd néhány nap múlva vissza kell mennünk.– felelte Kata.
Míg a felnőttek beszélgettek, a fiú elaludt. Mire nagy nehezen fel tudták ébreszteni, már elment az utolsó busz. Szerencsére Katának eszébe jutott, hogy az iskolabusszal ők is haza tudnának menni. Még várni is kellett, ahogy odaértek, de Ottót semmi sem érdekelte, ami körülötte zajlott. A gesztenyefák szépen virágoztak, a madarak csiripeltek és az anyukája is próbált beszélgetni vele. Ő csak szótlanul ült a biciklitárolón. Újra elkapta egy kínzó fejfájás. Mire azonban megérkezett az iskolabusz, a fájdalom csillapodott. Ahogy néhány lépést tett a busz felé, a fák megemelkedtek, forogni kezdtek, a madarak hol ricsajszerűen csiripeltek, hol csak elhallgattak. Ottó elájult. Amikor magához tért, meglepődve látta a köréje gyűlt gyerekeket, felnőtteket. Már a mentő útban volt hozzá, de ő ezt nem tudhatta. Kata szemében könnyek gyűltek és ikertestvére Olivér ijedten figyelt. Felgyorsultak az események: görcsös izomrángás, eszméletvesztés, kapkodó mentősök, és volt, aki egy helikopter hangját is hallani vélte.
„Agyvérzés?” „Agyhártyagyulladás?” Mindenki csak találgatott. Az anya és a közelállók már a lélegeztető gépet is látták.
- Miért pont vele? Mit csináljak? Túléli? Hogy mondjam el az apjának?- keringtek a kérdések Kata fejében, és már nyúlt a telefonért, de nem tudta kit hívjon, és mit mondjon.
„Inkább személyesen…”
- Hát te? És Ottó? – kérdezte Kristóf az apuka, amikor az anya csak Olivérrel tért haza.
- Ottó nagyon beteg... a klinikán van… Debrecenben van … nem tudom mi lesz …
A nap már teljesen lement. Az égbolt alja narancsos színűre változott. A szél susogott és néhány kutya vonyított a távolban. A legtöbb családban már a vacsorát is befejezték, kellemes beszélgetések folytak a nap eseményeiről.
Itt-ott kisgyerekek visítoztak, kergetőztek, majd elfáradtak és leültek tévézni. Az ablakokon keresztül a tavasz illata egyre jobban érződött. Ottóék háza előtt egy autó haladt el, ami miatt az arra sétáló macskák hangosan nyávogtak Az egyik macska éppen Ottóé volt, Cirmi. Ő is érezte, hogy Ottó nincs otthon, hiszen ilyenkor már mellette dorombolhatott az asztal lábánál. Ez most elmaradt, ezért macskatársaival útnak indult.
Nagy magas fák előtt mentek el, a sötét, csendes utcában éppen ezért riadtak meg a közeledő autótól.
Talán egy órahossza is eltelt Ottóéknál, mindenki csak csendben ücsörgött. De a csend érzésekkel volt tele. Kristóf mázsányi súlyt érzett a mellkasán. Nem sírt, de belül csorogtak a könnyei. Az anya hol rettegett, hol bizonytalanul nézett maga elé, hol csak csendesen sírdogált. Zsebkendőit már mindet elhasználta és idegességében a kezében szorongatta azokat.
Olivér az Ottóval közös szobájukban némán ücsörgött és csak nézte a falat. Szíve neki is hevesebben dobogott, mint máskor.
Aggódó telefonálások következtek és elnézést kérő válaszok a kórházból.
A vacsora sült krumpli volt, de mindenki szinte robotként emelgette villáját. Telefoncsörrenés törte meg a csendes vacsorát. Az anyának hirtelen rossz érzése támadt, és remegő kézzel vette fel a telefont. Nem is látta a hívószámot a könnyein keresztül. Sürgős koponyavizsgálathoz kérték szülői beleegyezését, amihez gépiesen mondta az „igen” szót. Negyed tizenegykor újra megcsörrent a telefon, és az anyán még nagyobb idegesség lett úrrá.
- Ottónál agydaganatot találtunk – mondta halkan egy együtt érző hang.
Ébren telt az éjszaka. A szülők minden sűrűn feltették a kérdést: „Miért vele történt ez?”
A percek ólomlábakon jártak, a telefonért senki sem mert nyúlni, de attól még jobban rettegtek, hogy mikor fog megcsörrenni. Hajnali ötkor Kata arcszíne hol vörösre, hol sápadtra változott. A telefon dallamos csöngése zavarta meg a csendet. - Minden rendben, egy hét múlva már hazajöhet, de a daganatot nem tudták teljesen eltávolítani. - ismételte az anya, amit hallott.
- Visszakaptuk a fiunkat, ez a lényeg!- sóhajtott Kristóf, aki most fogta fel felesége szavait.
- Új életet kell kezdenünk!
- Új életet… - zárta Kristóf és mindketten magukban folytatták a beszélgetést.