Nyelvi témahét színház
A nyelvi témahét lezárásaként egy olyan darabot néztünk meg, melynek szerzői szintén angolok (Tim Rice és Andrew Lloyd Webber), a címe: József és a színes szélesvásznú álomkabát) musical. Életkoruknak megfelelő darab, mely könnyed szórakozást nyújtott, és az általános műveltségüket színesítette. Élvezettel nézték az előadást, lelkesen beszéltek arról, hogy szívesen megnéznék még egyszer.
A színházi előadást megelőzte egy egri séta a színház körül és a város közepén. Sajnos az eső megrövidítette a sétát, de így is bepillantást nyerhettek a szépen felújított egri Dobó tér látványába.
Remélhetőleg nem csak ezt az egy művet néznék meg szívesen majdan, hanem ez a program megalapozta a későbbi színházlátogatásokat is. Talán az egri színháznak is visszatérő nézői lesznek.